Júniusi „Nagy” disznó

Június havát írtunk. Egy kedves vadászbatáromhoz indultam, mint visszatérő vendég, egy

szép disznó vadászatra. A hőség csak cikázott a fák között, a les felett szúnyog felhő, legyek

csak úgy repkedtek a fejünk felett. Fél 8 - 8 óra között értünk ki a területre. Egy kopasz búza

mellett volt a mai vadászat színhelye. Jó előjelekkel értünk ki a területre, mert már akkor kint

volt egy suta, aki a gidájával játszott a búza melletti kaszálón, majd megérkezett a bak bár ő

nem sokat adott magából. Vissza is váltott az erdőbe. Majd nem sokkal később egy kisebb

szarvas rudli tette látogatását. A búzába tehenek, ünők, borjak lakmároztak a kissé zöldes

kalászosba, majd balra mellettünk a falu horizontján már jött fel a telihold. Kicsit elméláztunk

a látványban. Miután a szarvasok is elhagytak minket, újra őzek jöttek, majd ők is nyugovóra

tértek. Barátommal közösen szemlélve a dimbes-dombos zalai lejtőt, szépen lassan ránk húzta

az éjszaka a subáját és kivilágította az erdő rengetegét a Hold. Egy újabb szarvas a távolba

sétálgatott a búzában, még követte kettő, aztán visszamentek. Olyan tíz óra körül járhatott az

óra mutatója, mikor a szélcsendet egy enyhe fuvallat törte meg. Ekkor mellettünk

mozgolódásra lettünk figyelmesek. Gyorsan a távcsövet a búza felé irányítottuk. Három

nagyobbacska disznó lavírozott a művelő sorban rágcsálva a termést meg-meg állva, de

engem megtréfálva a horizont felé indultak és sokszor csak a fülüket kémlelve szépen

elkocogtak a sűrűbe. Hát ezek elmentek, - szólt fel sóhajtva barátom - mondtam neki: nem

baj, várunk éjfélig, hogy hajnalban visszatudjunk jönni. Nem telt el tíz perc, a les mögött

reccs-ropp, visszajöttek. Gondoltuk óvatosan fordulunk a kissé megöregedett magaslesen,

mikor egy óriási agancs áradat jelent meg a fák ágai alatt. Megjött a terület ura, a zalai erdők

koronázatlan királya, a szarvasbika. Levegőt nehezen véve, egy szorító mellkassal teli vadász

izgalommal kémleltem a számomra, oly kedves és tiszteletre méltó vadat. Nem tudom lehet-e

ennél magasztosabb tekintélyt parancsolóan kilépni az erdőből. Ezen a gyönyörű éjszakán,

Zalában megtalálható összes nagyvad megmutatta magát és akkor „nem mozog a vad, mert

meleg van és telihold…”. Diana, köszönöm neked ezt az élményt, mert ugye nem csak

puskával lehet vadászni. Teltek múltak a percek, lassan éjfélre járt, mikor már csak a éjszaka

eseményeit elemeztük. Még utoljára körbe néztünk és akkor a távolban egy óriási fekete folt

jelent meg a búza szélébe. Gabi barátom ekkor megszólalt: Dávid megjött a kan. Hát nem is

tudom mit is éreztem akkor, hideget meleg fáztam is melegem is volt, de nagyon jó érzés volt.

Puskát szorítva követtük a sertét és csak úgy jött felénk. Gondoltam magamban, mekkora

élmény lenne másodszorra egy nagy kant lőni ezen az amúgy sem unalmas éjjelen. Egyszer

csak szem elől tévesztettük. Hová tűnt? Elment? Pedig nem láttuk, hogy visszaváltott volna az

erdőbe, sem a kukoricába, hiszen ahhoz az egész táblán át kellett volna, hogy menjen. Egy kis

idő múlva már közelebb láttuk. Feljött a művelő soron. „Gyere csak kis coca” - gondoltuk

mind a ketten, - koronázd meg ezt a szép estét. Már azon gondolkodtunk, hogy leszállunk és

rámegyünk, de hirtelen felgyorsultak az események. A nagy disznó kiváltási helyétől nem

sokkal feljebb egy 8-10 darabból álló süldő csapat rontott fel felénk a domboldalon. A lestől

nem messze egy só tömb volt kihelyezve a földre és akörül kezdtek turkálni a disznók. Én a

nagy disznót figyeltem a célkeresztbe de még mindig messze volt, hogy lövést tegyek rá.

Mellettem a barátom, a süldő csapatot tartotta szemmel és akkor eljött a költői kérdés: mi

legyen? Várjunk még, vagy lősz ezekből? Most nem azért, mert viszket az ujjam, de ki a

kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Diána istennő nem hiába tett válaszút elé. Ennyit

mondtam: „Gabi ezekből megpróbálok egyet”. Az egyik keresztben is állt, rátettem a

keresztet majd elhúztam az elsütőt. Nagy bumm, majd utána jött a csend. Minden elcsendesült

majdnem, hogy még egy hideg fuvallat érintette meg volna a vállunkat és ott feküdt némán

mozdulatlanul és csendben. Vegyes érzelmek ezek, a gyász és az öröm fura egyvelege, amit

más nem tud, csak az igazi vadász ember. Furcsa gondolatok jártak a fejemben. Vajon jól

döntöttem vagy várni kellett volna még? Már kiültük az időnket, majdnem 6 órája itt

vagyunk, lassan fél2. Szállunk le a helyünkről, az eseményeket beszéljük a lövésről és lassan

lépkedve lépünk már az lelkét elhagyó vad fölé. Kalapot leemelve hajtjuk le fejünket, ezzel

megadva a végtisztességet. Tisztelve a vadat és a magyar vadász hagyományokat, talán egy

könnycsepp is végig folyt az arcomon. Az öröm és a bánat könnye ez, de szerintem ezzel

nincs is baj. Teríték fotó elkészültével hazafelé vettük az irányt. Végül nagy disznó nem lett,

az a találkozás még vár magára, de egy életre szóló élmény, egy gyönyörű tájon, egy kis

süldővel és egy nagyon jó vadász baráttal.

Üdv a vadásznak, békesség a vadnak! Köszönöm, hogy elolvastad az élményemet a teliholdas

nagy disznóról.

Kukor Dávid.